Gondolkodtál már azon, hogy a Te párkapcsolatod tulajdonképpen kiről is szól?
– Kiről? Persze hogy kettőnkről, elvégre ketten vagyunk ebben a kapcsolatban! – mondod te.
– De biztos ez? – kérdezem én.
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a párkapcsolati bukkanók jelentős része abban keresendő, hogy elfelejtitek megteremteni a párkapcsolati egyensúlyt? Az, hogy egy kapcsolat a benne szereplő két emberről szól, korántsem olyan természetes, mint amilyennek lennie kellene.
Milyen az, ha a kapcsolatotok nem RÓLATOK, hanem csak RÓLA szól?
• Mindig az ő problémái vannak terítéken, az ő ügyei élveznek elsőbbséget, és a Te dolgaid fájdalmasan és végérvényesen háttérbe szorulnak.
• Rögzült egy sajátos gépezet a kapcsolatban. Ő panaszkodik, neki nehézségei vannak, a Te életed pedig szinte másról sem szól, mint arról, hogy segítsd, támogasd, energiát adj, helyeselj, és küzdj kettőtök helyett is. Közben abban reménykedsz, hogy ha sikerül minden bajára orvosságot találnod, akkor majd rád is lesz ideje és energiája, akkor majd végre a Te problémáid és szükségleteid is helyet kaphatnak az életetekben.
• „Hangulatember” szoktad mondani, és már lassan megszokod, vagy inkább megadóan beletörődsz, hogy a saját érzelmeidet az övé mögé kell állítanod a sorba. Várod, hogy jó kedve legyen, mert akkor majd elő mersz hozakodni a téged érintő dolgokkal, vagy a kényesebb témákkal. Ha azt látod, hogy rossz kedve van, akkor vagy egy spontán stand up előadást igyekszel rögtönözni, hogy kibillentsd ebből a világvége hangulatból, vagy próbálsz láthatatlan lenni, attól tartva, hogy a puszta jelenléted is olaj lesz a tűzre.
• A sokadik közös programon vagytok már túl, amikor azon kapod magad, hogy már megint repülőgép modelleket ragasztgatsz, vagy a konyhában kuktáskodsz, holott soha nem szeretted az effajta időtöltést. De a te kedvenc elfoglaltságod közös élménnyé fejlesztése valahogy mindig kudarcba fulladt, és ha közös programra vágytál, kénytelen-kelletlen belementél, hogy ezzel is az ő kedvébe járj.
• Nem érted pontosan, hogy csinálja, de valahogy mindig nagyobb súllyal van jelen a kapcsolatotokban. Az ő fájdalma mindig erősebb, az ő igényei mindig előbbre valók, mindig fontosabbak és sürgetőbbek, az ő vesztesége mindig nagyobb, az ő érzékenységére mindig jobban kell vigyázni, az ő szava mindig igazabb és döntőbb.

De az is lehet, hogy a kapcsolatotok nem RÓLATOK, hanem RÓLAD szól

• Újra és újra megerősödik az a hited, hogy a zsebedben lapul a bölcsek köve, és a világ, a pároddal az élen minden bizonnyal hálás azért, ha folyton megmondod a „tutit”. Ha már ilyen éleslátással, igazságérzettel, és tévedhetetlenséggel áldott meg az anyatermészet, akkor nem csak feladatodnak, hanem egyenesen kötelességednek érzed megörvendeztetni a körülötted élőket a gránitszilárdságú tényként megélt véleményeddel.
Néha furcsállod egy kicsit, hogy mások nem fogadják kellő áhítattal az önzetlenül terjesztett igét. De ilyenkor mindig eszedbe jutnak az előtted járó bölcsek mondásai a kitaposatlan ösvényekről, a prófétákról és az igazat szóló, ezért betört fejű fószerekről, így belenyugszol a korukat megelőző igazságosztók sanyarú sorsába, és bátran osztod tovább az észt.
• Minden apróság a te szemszögedből világrengető felismerésnek tűnik, ezért nincs is értelme a valódi párbeszédeknek. Bőven megelégszel azzal, ha a párod csöndben, a rajongástól párás tekintettel issza szavaid. Néha persze ő is megpróbál véleményt formálni, és párbeszédbe elegyedni veled, de gyorsan sikerül újra visszakanyarítani a beszélgetést hozzád. Ahogy levegőt vett, már újra nálad is a szó, és zavartalanul folytathatod azoknak a mondatoknak a sorát, amelyben az alany mindig csak az „Én” lehet.
• Rendszeresen elmondod, hogy mire van szükséged, mire vágysz, milyen igényeid vannak, mit tegyen a másik, hogy te boldogabb legyél. És arról is szép listát gyűjtöttél össze, hogy a párodnak miben kellene ahhoz változni, hogy ez a kapcsolat boldogabb legyen. Persze valahol érzed azt, hogy jó lenne ebben egyensúlyt teremteni, és meg is fogadod magadban, hogy ha a saját igényeid kielégültek, akkor majd lesz elegendő muníciód arra, hogy a párod igényeivel is foglalkozz. „Ha majd ő jobban odafigyel rám, akkor én is törődök vele” „Ha majd megváltozik, akkor én is kedvesebb leszek hozzá”. És talán észre sem veszed, hogy ő is ugyanolyan hiányérzettel, meg nem értettséggel küzd, mint te, és ugyanúgy nem képes ebben az állapotban többet és jobbat adni magából.
• Számtalan terved van, karriert építesz, ötletek százai cikáznak a fejedben, amiket egytől egyig a zseniális és a világrengető közé tudod bekalibrálni. Vannak céljaid, vágyaid, álmaid, órákig tudnád sorolni, hogy mennyi mindent szeretnél még megvalósítani az életedben. És mivel már a te fejedben az egész életedre, sőt a következő háromra is összeállt a kép, célostól, tervestől, ötletestől, ezért már semmi szükségét nem érzed annak, hogy a tervezésbe a párodat is beavasd.
Majd kárpótolja – gondolod legyűrve a bimbózó bűntudatodat – mindaz a sok földöntúli jóság, amit a terveid megvalósítása eredményez. És mivel már kész terveid vannak, de elég jófej vagy ahhoz, hogy azért imádott párodat se hagyd ki a történetből, ezért már az ő szerepe is tiszta sor a terveidben: ő fog neked mindehhez asszisztálni. Nem lesz más dolga, minthogy a pálya széléről szurkoljon, tartsa benned és persze saját magában is a lelket, mert ugye ennyi teendő mellett nem csoda, ha neked már nincs sok időd arra, hogy az ő lelkével is foglalkozz.

És persze az is megesik, hogy a kapcsolatotok EGYIKŐTÖKRŐL SEM szól

• Ilyenkor kínosan ügyeltek arra, hogy semmilyen témát ne érintsetek, amivel egy kicsit is megkarcolnátok az egyébként sima és sértetlen, és egyébként márványridegségű felszínt. Csodálatos beszélgetéseket folytattok a filmek szünetében vetített reklámok ideje alatt a gyerekek házi feladatáról, a szomszéd lebetonozott garázsbehajtójáról, az ablakban nyíló muskátliról, sőt, még a munkatársad elbaltázott projektjéről is. Bármiről, ami nem rólatok, hanem másról szól, ami nem befelé, hanem a kapcsolaton kívülre irányítja a figyelmet. Beszédtéma pedig akad bőven, egyik izgalmasabb, mint a másik, a munka, a háztartás, az iskola a lépcsőház, a távolkeleti cunami de még a közönséges makákók párzási szokásai sürgősebb és fontosabb megbeszélnivalónak bizonyulnak, mint az, hogy hogyan is vagytok ti egymással.
Aztán egy idő után a legintimebb szint, amire képesek vagytok lemenni a „Mi volt ma? Semmi” magasröptű eszmecsere lesz, ahonnan már egyenes út vezet az Elhidegülés és Eltávolodás nevezetű szigetekre. Itt sokan akár életük végéig is képesek lehorgonyozni anélkül, hogy észbe kapnának és pánikszerűen elkezdenének minden rendelkezésükre álló eszközből valami tutajfélét eszkábálni, amivel valahogy vissza tudnak kecmeregni egymáshoz.
• Nem csak a beszélgetéseitek témáját igyekeztek a kapcsolaton kívül helyezni, hanem a tevékenységeiteket is hasonló módon szervezitek. Ha ez a helyzet áll fenn nálatok, akkor ti vagytok az a pár, akiknek naptárja zsúfolásig tele olyan programokkal, aminek legfőbb kritériuma az, hogy bármi lehet, csak ne kettesben legyünk. Önként vállalt túlórák, hazavitt feladatok, esti sörözések, vásárlások a barátokkal, hétvégén pedig jelenés van valamelyik szülőnél, testvérnél, barátnál, rokonnál.
Ha véletlenül mégsem sikerült teljesen kiszervezni a kapcsolatotokat külső helyszínekre, és hirtelen kettesben találjátok magatokat egy fedél alatt, akkor azonnal előkerül a telefon, laptop, vagy tévé, ami szintén remekül belepasszol az elszigetelődésre törekvő stratégiába.

És miután remélhetőleg eléggé lehúzott a fent levetített látomások bármelyike, és kellőképpen borsódzik a hátad már a gondolatától is annak, hogy a te kapcsolatod ilyen irányt vegyen, most már meg fogod hallani azt, hogy milyen egy kapcsolat,
ami RÓLATOK, RÓLAD is és RÓLA is egyformán szól.

• Párbeszédet folytattok! Méghozzá rendszeresen. A párbeszéd fontos jellemzői, hogy kölcsönösen, szabadon, félelmek nélkül, nyíltan és őszintén elmondjátok egymásnak a véleményeteket, érzéseiteket, kéréseiteket, visszajelzéseket. Megkérdezitek, és meghallgatjátok egymást, méghozzá őszinte érdeklődéssel és a megértés szándékával.
Emellett képesek vagytok minden szívfájdalom nélkül elfogadni azt, hogy a párotok nem diktafon, aki visszamondja a hallottakat, hanem önálló személyiség saját akarattal, érzésekkel, igényekkel és szükségletekkel, akinek joga van a saját véleményéhez. Mindketten elfogadjátok, hogy a másik véleménye semmivel sem alább vagy feljebb való, mint a tiétek, és más oldalról, más szemszögből nézve más tűnhet igaznak.
• A párbeszédek rólatok, a kapcsolatotokról is szólnak. Nincsenek tabutémák, nincs szőnyeg alá seprés, és érzelmekről beszélni, vagy érzelmeket kimutatni nem a gyengeség jele.
• Nem lesz úrrá rajtatok a rettegés akkor sem, ha egy időben, egy helyen tartózkodtok egymás társaságában anélkül, hogy szólna a tévé vagy pörögne az online hírfolyam. Sőt, kifejezetten élvezitek egymás társaságát, az egymásra figyelést, mert minden porcikátok ki volt már éhezve egy igazi, tartalmas beszélgetésre, az intim légkörre, a meghitt összebújásra, a szeretni és szeretve lenni feelingre.
• Nem csak önálló, hanem közös terveitek, céljaitok is vannak, amelyek köszönik szépen, jól megférnek egymással, ti pedig teljes vállszélességgel, támogató hozzáállással viszonyultok ezek megvalósításában, és ha szükséges, kölcsönös segítésében.
• Vannak barátok, rokonok, ismerősök, akiknek sikerült olyan helyet találnotok az életetekben, ami nem kettőtök közé ékelődött. Boldogan elmondhatjátok, hogy sikerült megtalálni egy élhető és jól működtethető arányt a külső és belső kapcsolat ápolása között.
• A belső rivalizálás, az egymás legyőzése és elnyomása nem értelmezhető fogalmak a kapcsolatotokban, mert sikerült felismerni, hogy egy kapcsolat nem a győzelemről és az egónk masszírozásáról, hanem az együttműködésről szól.

Ezeket olvasva még mindig azt gondolod, hogy a ti kapcsolatotok RÓLATOK szól?
Ha igen, ehhez őszintén gratulálok, mert elértétek azt, ami talán a legfontosabb a kapcsolat életútja során! De ha egy másik kategóriában ismertél rá a saját életetekre, akkor ne fordíts hátat a problémának, hanem láss hozzá a kapcsolati egyensúly építéséhez! Tudom, melós dolog, de egy biztos: megéri!